Aktualitások, Álláskeresőknek, Gazdaságfejlesztés

SZÉP-kártya: Hamarosan hideg élelmiszerre is felhasználható a keret

A gazdaságvédelmi akciótervbe illeszkedő döntésként, a kormány arról határozott, hogy lehetővé teszi a SZÉP-kártyák felhasználását hideg élelemre – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfői sajtótájékoztatóján.

Erre augusztus 1-jétől december 31-ig lesz lehetőség. Ezzel egyidejűleg azt is lehetővé teszik, hogy ebben az időszakban a munkáltatók a SZÉP-kártya keretét, amelynek maximális összege 450 ezer forint, további 200 ezer forinttal megemeljék a kedvezményes szabályoknak megfelelően.

A miniszter elmondta: ez a jelenlegi időszakban komoly segítség lehet mindenkinek, és a munkáltatók számára is azt teszik lehetővé, hogy a lehető legkedvezőbb feltételek mellett biztosíthatják ezt a többletforrást a munkavállalóknak.

A Magyar Közlönyben már meg is jelent az erre vonatkozó rendelet. Két fontos változás lépett életbe a SZÉP-Kártyával kapcsolatban. Az egyik, hogy a rendelet hatálybalépésétől, azaz augusztus 1-től “béren kívüli juttatásnak minősül – ha a juttató a munkáltató – a munkavállaló részére 2023. december 31. napjáig a Széchenyi Pihenő Kártya juttatás céljából nyitott korlátozott rendeltetésű fizetési számlájára az Szja tv. 70. § (8) bekezdése szerinti éves rekreációs keretösszegen felül, attól függetlenül utalt legfeljebb 200 ezer forint egyszeri juttatás is.” Ez azt jelenti, hogy a munkáltatók egy egyszeri juttatást adhatnak dolgozóiknak a Szép-kártyákra a 450 ezres kereten felül, melynek felső határa 200 ezer forint. Tehát a legfeljebb 200 ezer forintos emelés egy egyszeri juttatás lesz, függetlenül attól, hogy mekkora összeg van az illető Szép-kártyáján.

A másik változás, hogy szintén augusztus 1-jétől a Szép-kártyán lévő keret hideg élelmiszer vásárlására is fordítható. A tegnap esti rendelet azt is részletezi, hogy mely élelmiszerek tartoznak ebbe a kategóriába. Eszerint ide tartoznak az I–IV. áruosztályba tartozó termékek, ide nem értve az alkoholtartalmú folyadékokat, valamint a dohány és feldolgozott dohánypótló termékeket, továbbá az V. áruosztályba tartozó termékek közül a só. Tehát dohánytermékeket és alkoholt ezután sem lehet majd vásárolni Szép-kártyával.

A rendelet arra is kitér, hogy milyen gazdasági tevékenységet folytató kereskedőknél lehet felhasználni élelmiszer vásárlására a Szép-kártyát. Ezek a következők: élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem, zöldség, gyümölcs kiskereskedelme, hús-, húskészítmény kiskereskedelme, hal kiskereskedelme, kenyér-, pékáru-, édesség-kiskereskedelem, egyéb élelmiszer-kiskereskedelem, valamint élelmiszer, ital, dohányáru piaci kiskereskedelme.

A rendelet ideiglenes, augusztus 1-jétől lép életbe és december 31-ig érvényes.