Legutóbb decemberben találkoztunk az országban működő paktumirodák munkatársaival, Vas vármegyei kezdeményezésre, akkor még online formában. A kerekasztalbeszélgetés „Jó gyakorlat, Paktum tapasztalatok” témában került megrendezésre. A konferencián a szakminisztérium és az ország valamennyi paktumirodája is jelen volt. A kommunikáció, az információ minden program megvalósításában kulcskérdés, így a paktum projektben is. A cél éppen ezért már akkor is az volt, hogy hagyományteremtő szándékkal induljon el ez a találkozó sorozat.
Ennek következő állomásaként múlt héten Pécsen volt alkalmunk folytatni az egyeztetést. Egy ilyen találkozás mindig jó lehetőség a szakmai tapasztalatok cseréjére: ki, mit, hogyan, mikor tervez. Mik a lehetőségek, mik a problémák, milyen területi eltérések, igények vannak. A kerekasztalbeszélgetés keretein belül a résztvevők feltehették kérdéseiket, valamint javaslatokkal élhettek a jövőbeni munkát illetően.
A találkozó ez alkalommal is remekül sikerült, a résztvevők sok hasznos információval és tapasztalattal gazdagodtak. A paktum projektek épp erről szólnak, az összefogásról, az együttműködésről, ilyen formában is.