Aktualitások, Gazdaságfejlesztés, Munkáltatóknak

Jelentősen emelkedett a nulla százalékos vállalkozói hitelprogram keretösszege

Újabb kormánydöntés a hazai vállalkozások és a gazdaság védelme érdekében. A Kormány több mint háromszorosára, összesen 313 milliárd forintra növelte a KKV Forgóeszköz Hitelprogram keretösszegét annak érdekében, hogy a vállalkozások a lehető legszélesebb körben hozzájuthassanak a jelentős segítséget nyújtó forráshoz – olvasható a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményében.

A hitelprogram keretében a cégek ügyletenként minimum 5 millió, maximum 150 millió forintra pályázhattak nagyon kedvező feltételekkel. A hitelprogramra főként mikro- és kisvállalkozások nyújtottak be kérelmet, legnagyobb számban a kis-, és nagykereskedelemi, a feldolgozóipari és az építőipari ágazatokból.

A Program keretében eddig több, mint 3 ezer ügyfél részére, 210 milliárd forint értékben történt már meg az előleg folyósítása. A rendkívül sikeres hitelprogram folytatása segítséget jelent a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, hogy a megnövekedett működési költségek mellett is megőrizhessék stabilitásukat, illetve megtarthassák munkavállalóikat. A forgóeszköz típusú kölcsön felhasználható készletbeszerzésre, illetve működési költségek finanszírozására, a szükséges anyagok beszerzésére, az igénybe vett szolgáltatások, munkabér költségek, illetve közüzemi díjnak minősülő rezsiköltségek fedezésére.

A Kormány döntése alapján a Magyar Fejlesztési Bank 2022. december 8-tól tette újra elérhetővé a KKV Forgóeszköz Hitelprogramot (GINOP-8.3.5-18/B), amely a vállalkozások működési költségeinek fedezésére kínált megoldást nulla százalékos kamat mellett, 100 milliárd forintos keretösszeggel.