Aktualitások, Gazdaságfejlesztés, Munkáltatóknak

Megjelent a rendelet a kisboltok támogatásáról

Hétfőn, a Magyar Közlöny 186. számában jelent meg az a kormány határozat (1539/2022. (XI. 14.)  ami a kistelepülési üzletek támogatásának biztosításáról szól. Ennek értelmében a kistelepüléseken lévő élelmiszerüzletek több millió forintos támogatáshoz juthatnak megnövekedett költségeik fedezéséhez a Magyar Falu Program keretében.

A határozatban egyelőre csak annyi szerepel, hogy a jövő évi költségvetésből 8 milliárd forintot különítenek el erre a célra, mindezt a Magyar Falu Program keretében. A pályázat részletes feltételeit  a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosnak kell majd kidolgoznia, melynek határideje 2022. december 15. A pályázati kiírás tehát várhatóan már csak 2023. év elején jelenik majd meg.

Annyit azonban már lehet tudni a kormány Facebook oldalán található bejegyzés alapján, hogy az elnyerhető támogatás összege boltonként milliós nagyságrendű lesz, az elnyert összeget működési támogatásra, azaz bér- és rezsiköltségre számolhatják majd el az üzletek, pályázni pedig a 2000 fő alatti településen működő kisboltoknak lesz lehetőségük.

 

Borítókép: unsplash.com