Aktualitások, Munkáltatóknak

3 ezer fővel csökkent a regisztrált álláskeresők száma

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint továbbra is rendkívül alacsony a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, augusztusban mindössze 228.504 álláskereső szerepelt a nyilvántartásban – olvasható a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményében.

Czomba Sándor kiemelte, hogy „ez az elmúlt három évtized harmadik legjobb eredménye, egy év alatt 3 ezerrel, 2010-hez képest pedig már több mint 400 ezerrel esett vissza a regiszterben szereplők száma. Így ma Magyarországon már majd 4,8 millióan dolgoznak.

A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár hozzátette: a 2010 óta tett kormányzati intézkedések eredményesek voltak a munkaerő-kínálat növelésében, foglalkoztatási fordulat következett be, a munkanélküliség harmadára csökkent, a hazai aktivitási ráta 63,5 százalékról 78 százalékra nőtt.

Ez a javuló trend az elmúlt évben is folytatódott. A gazdaságilag aktív népesség száma egy év alatt 67 ezer fővel emelkedett, amivel az aktivitási ráta 1,1 százalékponttal tovább javult. Így ma már a munkavállalási korú férfiak 82,6 százaléka, a nők 73,3 százaléka van jelen a magyar munkaerőpiacon. Ezzel a teljesítménnyel Magyarország az uniós rangsor utolsó előtti helyéről a tagállami lista középmezőnyébe zárkózott fel.