Aktualitások, Paktum hírek

Sikertörténetek: Közfoglalkoztatásból az elsődleges munkaerőpiacra

Legújabb ,,Sikertörténetek” sorozatunkban olyan emberekkel készítünk interjút, akik a munkanélküliségből vagy közfoglalkoztatásból léptek át az elsődleges munkaerőpiacra, vagy saját vállalkozásukat vitték sikerre. Történeteikből sokan meríthetnek inspirációt.

Ezúttal egyik korábbi kollegánkkal beszélgettünk, aki a közfoglalkoztatotti státuszból lépett át sikeresen az elsődleges munkaerőpiacra, amelyre a Paktum projekt teremtette meg a lehetőséget.

 

Hol dolgozott eddig?

Egy állami intézménynél.

Honnan jött az új állás lehetősége?

A volt munkahelyemen keresztül, a Vas vármegyei foglalkoztatási-, gazdaságfejlesztési Paktum egy munkacsoport ülésén merült fel a lehetőség.

Milyen érzés volt a több éves közfoglalkoztatotti jogviszony után kikerülni az elsődleges munkaerőpiacra?

Mint minden munkahelyváltás, így értelemszerűen ez is, több változással jár együtt az élet minden területén, nem csupán az új munkahelyen, hanem a magánéletben is. Ez most is így történt. Mindent egybevetve azt mondhatom, hogy jó érzéssel töltött el. Nyitott vagyok az új dolgokra és kihívásokra, ez pedig motivációt is ad számomra.

Ha jól tudom ehhez támogatást is sikerült igénybe venni. Melyik támogatási forma volt ez?

A kormány 2023. március 1-jétőlhirdette meg a ,,Közfoglalkoztatásból versenyszférába programot”, aminek a keretében a versenyszférában munkát találó közfoglalkoztatottak 45.600 forint elhelyezkedési juttatásban részesülhetnek havonta. Ennek az a lényege, hogy ha egy közfoglalkoztatásban lévő személy a közfoglalkoztatási jogviszony időtartamának lejárata előtt helyezkedik el a versenyszférában, akkor elhelyezkedési juttatásban részesül. Ebből adódóan minél hamarabb lép ki valaki a közfoglalkoztatásból, annál több támogatást kap, hiszen ezt a közfoglalkoztatásából hátralévő időre kapja meg havi szinten. Ez nekem is nagy segítség volt és nagyban motivált abban is, hogy mihamarabb munkába álljak az új helyen.

Mi volt a támogatás igénylésének a menete?

Miután az új munkahelyen, a munkaszerződés aláírása megtörtént és amikor készhez kaptam a saját példányomat, ezzel kellett elmennem a területileg illetékes „Vármegyei kormányhivatal állami foglalkoztatási szervként” eljáró járási hivatalhoz és benyújtani az igényemet a támogatási formára. Erre az új munkahely első munkanapjától számítva 30 nap áll rendelkezésre.

Mik voltak a korábbi nehézségek, ami miatt nem sikerült elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon?

Szerepet játszottak benne a helyi adottságok, viszonyok, illetve egyéb családi körülmények.

Mik a pozitívumai az új állásnak?

Jó a munkaidőbeosztás, családias a légkör és jók a munkakörülmények is. Nem utolsó sorban pedig a versenyszférában jóval magasabb az elérhető bér összege is.

Nehéz volt a kezdet? Mik az eddigi tapasztalatok? Milyen az új munkahely?

Szerintem, aki úgymond rendesen akar dolgozni, annak a kezdet egy új munkahelyen nem okozhat gondot (persze ezt „Cége”, „Intézménye” válogatja). Nekem egyáltalán nem okozott nehézséget a kezdet, hamar hozzászoktam az új feladatkörhöz és a környezethez. Továbbá az eddigi tapasztalatok, benyomások is jók az új munkahelyen.

Összességében mi a véleménye? Megérte belevágni?

Mindenféleképpen, hiszen időnként mindenkinek meg kell újulnia, szinte minden területen, hogy az új kihívások ne okozzanak problémát. Szerintem nyitottnak kell lennünk és mernünk kell belevágni az új dolgokba, hiszen csak így tudunk előre lépni az életben. Illetve van egy kikerülhetetlen dolog, ami sok mindent meghatároz az ember életében, a pénz.