Aktualitások, Álláskeresőknek, Gazdaságfejlesztés

Sikeresek az új munkahelyteremtő programok

A decemberben indult Vállalkozások munkaerő támogatása és munkatapasztalat-szerzést elősegítő támogatásoknak köszönhetően mára már több mint 10 ezer álláskereső állhatott újra munkába – olvasható a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményében.

A munkahelyteremtő támogatási programokra eddig mintegy 12 ezer álláskereső foglalkoztatására érkezett be kérelem, és már 10 ezer álláskereső állhatott újra munkába. A Kormány ehhez 10 milliárd forintnyi támogatást biztosított.

A kérelmek több mint 90 százaléka mikro- és kisvállalkozásoktól érkezett be. A program Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben a legnépszerűbb, míg az ágazatokat tekintve a kereskedelem, gépjárműjavítás, az építőipar és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás a legaktívabb pályázó.

Az elérhető források között lehetőség van a vállalkozások munkaerő támogatására; a fiatal szakképzettek munkatapasztalat szerzésére; valamint a foglalkoztatás szempontjából hátrányos helyzetűek munkatapasztalat-szerzését elősegítő támogatások igénylésére – áll a közleményben.

A kormány mindenkit arra bíztat, hogy mihamarabb éljen a lehetőséggel és keresse fel a foglalkoztatási portálon elérhető hirdetményeket.

 

Borítókép: freepik.com