Aktualitások, Gazdaságfejlesztés, Munkáltatóknak

Női vállalkozókat támogató pályázati programot indít a Visa

Magyarországon is elindítja a Visa a She’s Next elnevezésű, nők által vezetett vállalkozások támogatására létrehozott globális programját – jelentette be Sármay Bence, a Visa Magyarországért felelős területi vezetője.

A női vállalkozók számos akadállyal néznek szembe szerte a világon és hazánkban is. A legtöbb nő számára a vállalkozása fejlesztésének fő kihívásai a finanszírozás, a munka és a magánélet egyensúlya, valamint a túlterheltség. Ezen problémák leküzdésére a Visa az ImpactHub szervezettel együttműködve elindítja új pályázati programját Magyarországon is.

A program még 2020-ban indult útjára és a világ számos pontján elérhető. Indulása óta 2,8 millió dollárt fordítottak több mint 260 női vállalkozó támogatására. A magyarországi támogatói pályázat keretében, öt magyar vállalkozónő egyenként kétmillió forint összegű támogatást, valamint egy 12 hónapon át tartó mentorálást nyer.

A pályázat olyan vállalkozásoknak szól, amelyek többségi tulajdonosa nő, vagy olyan egyéni vállalkozásoknak, amelyekben az üzleti tevékenységet nő végzi, a vállalkozást 2021. január 1. előtt már bejegyezték és a megelőző évet pozitív üzleti eredménnyel zárták, most pedig a bővülés, tovább fejlődés a következő céljuk. Lényeges továbbá a „meggyőző vállalkozói történet”, valamint elvárás, hogy rendelkezzenek digitális jelenléttel, ami lehet egy honlap, egy webshop vagy egy aktívan használt közösségi média oldal is – hangzott el a sajtótájékoztatón.

A pályázatokat május 21-ig lehet benyújtani.

A pályázat benyújtása és további részletek a programmal kapcsolatban: https://www.visa.hu/mukodtesse-vallalkozasat/shes-next.html