Aktualitások, Álláskeresőknek, Gazdaságfejlesztés

140 milliárd forintos beruházás a Nestlé büki gyáránál

A Nestlé Hungária Kft. 140 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházással 250 új munkahelyet hoz létre büki telephelyén – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.

A fejlesztésnek köszönhetően 30 százalékkal fog bővülni a termelés, az üzem eddigi 90 százalékos exportaránya pedig 95 százalékra nő a várakozások szerint. Ez azért is nagy dicsőség Magyarország számára, mert  a vállalat 30 éves jelenlétének köszönhetően Bükön Közép-Kelet-Európa legnagyobb állateledelgyártási kapacitása jött létre. Az élelmiszeripar pedig, ahova az állateledel-gyártás is tartozik, tavaly októberig 46 százalékos növekedést mutatott fel – tette hozzá a külügyminiszter.

Beszédében kitért az elmúlt időszak gazdasági nehézségeire is, és hangsúlyozta: Magyarország jól vizsgázott a válság közepette is, a gazdaság növekedési pályán tudott maradni. Történelmi sikernek nevezte, hogy már több mint fél éve 4,7 millió felett van a foglalkoztatottak száma Magyarországon, és nem volt soha olyan kevés álláskereső, mint tavaly (238 ezer). Ez a szám 2010-ben még csaknem 600 ezer volt.

A korábban elindult két fejlesztési ütemhez hasonlóan a mostaniban is kiemelt figyelmet kap majd az innováció és a környezetbarát megoldások alkalmazása. A most épülő új gyáregységekben kizárólag zöld árammal működő elektromos bojlerek fogják biztosítani az energiaellátást, ami tovább javítja majd a gyár szén-dioxid emissziós értékeit.

Az anyavállalat globális célkitűzéseinek megfelelően a Nestlé Purina gyárban már hat éve megújuló forrásokból származó áramot használnak, az ipari hulladékot pedig vagy anyagában hasznosítják újra, vagy hőenergia formájában.