Aktualitások, Gazdaságfejlesztés, Munkáltatóknak

Kormányzati támogatási program az energaintenzív kkv-k számára

A kormány Támogatási programot indít az energiaintenzív kkv-k számára, hangzott el a szeptember 17-i Kormányinfón. Ennek keretében a kis- és középvállalkozások segítséget kaphatnak a működési költségek és a beruházások finanszírozásához.

A program célja, hogy segítséget nyújtsanak az olyan feldolgozóipari kis- és középvállalkozásoknak, melyeknek az energiafogyasztása az árbevételük 3 százaléka felett alakul. Ehhez két féle támogatás vehető igénybe.

Egyrészt a működési költségek támogatása, ami 3 hónapra szól, azaz 2022 évvégéig. Ez abban a formában valósul meg, hogy az energiaintenzív feldolgozóipari kkv-k energia számláit összevetik a tavalyi év ugyanezen időszakának számláival, és az idei számlák növekményének az 50%-át megkapják támogatásként. A programot a Technológiai és Ipari Minisztérium bonyolítja le, ide kell a kkv-knak a pályázatot benyújtani.

Másrészt támogatás igényelhető a vállalkozások energiaátállást segítő beruházásaihoz. Ebben az esetben az önrész finanszírozásához kapnak állami segítséget, melynek mértéke maximum 15%.

További információk és a részletes igénybevétellel kapcsolatos feltételek az üzletszabályzat D függelékének 1.2.1. és 1.2.2 pontjaiban, ITT olvashatóak.

 

Borítókép: freepik.com