Vas megyei foglalkoztatási és gazdaságfejlesztési programok múltja, jelene és jövője

A Paktum projekt ünnepélyes nyitó rendezvénye volt kedden délelőtt a Megyeházán, ahol köszöntőt mondott Majthényi László a konzorciumvezető Vas Megyei Önkormányzat nevében, Harangozó Bertalan kormánymegbízott, a Vas Megyei Kormányhivatal, mint konzorciumi partner képviseletében és dr. Zöld-Nagy Viktória helyettes államtitkár az Innovációs és Technológiai Minisztérium részéről.
dr. Balázsy Péter megyei jegyző mutatta be a résztvevőknek a tervezett programot.
 
A Vas Megyei Önkormányzat a Vas Megyei Kormányhivatallal konzorciumi együttműködés keretén belül valósítja meg a Vas megyei foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési Paktum projektet azzal a céllal, hogy – az előző támogatási ciklusban megkezdett munkaerő-piaci programokra építve, azt folytatva, a korábbi akciótervet aktualizálva, felülvizsgálva, kiegészítve – támogassa a megyei szintű foglalkoztatásösztönző folyamatokat
➡️ elősegítve ezzel a meglévő munkaerő helyben maradását,
➡️ növelve a foglalkoztatási aktivitását,
➡️ az inaktív réteg munkaerő-piacra történő integrálását.
A Paktum projekt kiemelt feladata a munkaerő kereslet és kínálat megyei szintű összehangolása, különös tekintettel az országos/megyei átlagnál alacsonyabb foglalkoztatási szinttel rendelkező, kevésbé fejlett járásokban.
Az 1,973 millió forint európai uniós támogatás 1083 fő munkanélküli és 127 fő inaktív személy komplex munkaerő-piaci programjához nyújt támogatást.
Zsuzsanna Dr. Biroszné Móritz

Szerkesztő

Vas Megyei Foglalkoztatási Paktum szakmai vezető

birosz-zsuzsa -nak összesen 170 bejegyzése van.Összes bejegyzés az írótól: birosz-zsuzsa