Foglalkoztatási párbeszéd

A Konzorcium – Vas Megyei Önkormányzat, Vas Megyei Kormányhivatal, Nyugat-Pannon Nonprofit Kft. – Foglalkoztatási Párbeszéd rendezvénysorozata videokonferencia formájában valósul meg április hónapban. 2020. április 08-án a járvány által leginkább érintett ágazat, a turizmus, foglalkoztatás, önfoglalkoztatás került a párbeszéd fókuszába. A konferencián dr. Kondora Bálint alelnök ismertette a 2016-ban megkezdett megyei szintű foglalkoztatási együttműködés, támogatás céljait. Kiemelte, hogy megyénkben a fejlesztések kétszintű beavatkozás keretében kerülnek megvalósításra: megyei és helyi szinten. Vas megyében országosan is elismert és jógyakorlatként bemutatott együttműködés, partnerség jött létre a munkaerő-piaci szereplők között. A támogatások, legyen az bér-, bérköltség-, képzés vagy a helyi paktumokban vállalkozóvá válás támogatása, mind hozzájárultak az Európai 2020 Stratégia célkitűzéseinek megvalósulásához a foglalkoztatás területén.

Dr. Balázsy Péter, megyei jegyző ismertette a megyei paktum keretében elért eredményeket, célértékeket. A Vas Megyei Foglalkoztatási Paktum 2014-2020. a megyében az első TOP keretében megvalósuló projekt volt 526 millió forint támogatással, melynek több, mint 70%-a közvetlen a célcsoportra fordítódott, fordítódik bér-, bérköltség és képzés támogatás formájában. A foglalkoztatási paktumok keretében álláshoz jutók száma 215 fő, a foglalkoztatási paktumok keretében munkaerőpiaci programokban résztvevők száma 418 fő. A programba bevont célcsoportok: az alacsony iskolai végzettségűek (ISCED 1-2) a bevontak 10,29%-át; a 25 év alatti fiatalok, vagy 30 év alatti pályakezdő álláskeresők 19,62%-át; az 50 év felettiek 13,88%-át; a GYED-ről, GYES-ről, ápolási díjról visszatérők, vagy legalább egy gyermeket egyedül nevelő felnőttek (fő) 1,44%-át adják; a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülők 0,24%; a tartós munka-nélküliséggel veszélyeztetettek 25,84%; a megváltozott munkaképességű személyek (fő) 0,00%; a roma nemzetiséghez tartozó személyek (fő)  0,48%; a közfoglalkoztatottak 8,13% és az inaktívak (fő) 11% részt adnak.

Rettegi Attila, a Vas Megyi Szakképzési Centrum főigazgatója a turizmus-szakképzés témán belül a lehetőségekről és felmerülő kérdésekről, Breznovits István szakértő pedig a foglalkoztatás, önfoglalkoztatás, vállalkozóvá válás, hogyan tovább kérdésekben adott tájékoztatást. Kovács István, a Pannon Helyi Termék Nonprofit Kft. vezetőjeként a helyi termékekről, a hogyan továbbról vázolt fel megoldási lehetőségeket.

A konferencia résztvevői iránymutatást is megfogalmaztak maguk számára. Kiemelték a vállalkozások fenntartásának, vállalkozásbiztonságának kérdését, a veszteségek minimalizálásának megcélzását. Nagy hangsúlyt kapott a munkahelymegtartás fontosságának, a vállalati kommunikáció fenntartásának hangsúlyozása, a helyben termelt és előállított termékek értékesítésének lehetséges új útjai. Minden gondolat, szakmai vélemény és kérdés középpontjában a személy állt. Igényként fogalmazódott meg a digitális tudásfejlesztés, képzés lehetőségeinek kiaknázása, valamint a közös gondolkodás, az együttműködések folytatása.

„Maradj otthon, hogy minél hamarabb útra kelhess!” szlogennel zárult a konferencia.

 
Zsuzsanna Dr. Biroszné Móritz

Szerkesztő

Vas Megyei Foglalkoztatási Paktum szakmai vezető

birosz-zsuzsa -nak összesen 171 bejegyzése van.Összes bejegyzés az írótól: birosz-zsuzsa