Paktumszervezeti ülés a Megyeházán

Szombathelyen gyűltek össze a Vas Megyei Foglalkoztatási Paktum tagszervezetei a múlt héten; az év utolsó ülésén a projekt előrehaladásán kívül szó volt a foglalkoztatások, képzések megkezdésének tapasztalatairól is a többi között. Csütörtökön tartotta soron következő értekezletét a Vas Megyei Foglalkoztatási Paktum, a rendezvényen a paktumszervezeti tagok mellett az Irányító csoport, a Paktum Iroda, valamint a menedzsment képviselői is részt vettek. Majthényi László elnök úr távollétében dr. Kondora Bálint alelnök vezette az ülést. A köszöntő után a paktumszervezeti tagokat Horváth Melinda projektmenedzser tájékoztatta a projekt előrehaladásáról, majd dr. Biroszné Móritz Zsuzsanna szakmai vezető, a Vas Megyei Paktum Iroda részéről a projekt honlapját mutatta be a résztvevőknek. A tájékoztató szekció keretében, Kiss Gyula, a Vas Megyei Kormányhivatal osztályvezetője ismertette a foglalkoztatás és a képzések megkezdésével összefüggő tapasztalatokat, továbbá áttekintették a foglalkoztatási támogatások felhasználását. A következő napirendi pont előtt Breznovits István, a Promen Tanácsadó Kft. ügyvezetője értékelte és összegezte az előző ülés óta megtartott toborzó és a vállalkozói tanácsadás témájában szervezett rendezvényeket. Egyik fő napirendi pontként vitatták meg a Vas megyei szakképzés helyzetét a paktumokhoz kapcsolódás lehetősége szemszögéből, e témakörben hárman is felszólaltak: Szentgyörgyvári Róbert, a Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum főigazgatója, Rettegi Attila, a Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum főigazgatója és Fodor István Szombathelyi Tankerületi Központ igazgatója fejtette ki álláspontját. Előadásaikban aláhúzták, a következő időszak egyik feladata a konkrét együttműködési pontok feltérképezése lesz. Hangsúlyos szerepet kapott a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási helyzete is, erről és a foglalkoztatási esélyeikről Kovács József, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Intézményfejlesztési Főosztály EFOP 1.1.1 Vas megyei szakmai koordinátora osztotta meg az esemény zárásaként tapasztalatait a hallgatósággal.    

Az ülésen elhangzott előadások prezentációi:

Zsuzsanna Dr. Biroszné Móritz

Birosz Zsuzsa

Vas Megyei Foglalkoztatási Paktum szakmai vezető

birosz-zsuzsa -nak összesen 102 bejegyzése van.Összes bejegyzés az írótól: birosz-zsuzsa